Gyere vissza, hogy lássalak, s míg látlak, boruljak ölelő szíved fölé. Selymes karod ölelésére vágyok most, s nem vagyok senki, ha elhagysz. Elhanyagolt szívem erős távolléttől sajog, s most szúr, mig belső bajok tárulnak feléd.
Nem akarlak bántani, csak rád vágyom, s ha most nem jössz, hát nem vagyok. Senki. Maradj távol hűtlen szívemtől, hiszen az csalfa reményt sugall, megcsal az éjszaka leple alatta költőinek hitt fájdalommal.
Beburkolózom hitetlen paplanok árva lelkeibe, s úgy mondok néked hamis szavakat, de ha tudnák életem nagy titkát, nem jönnél vissza hozzám, soha többé.
Hát gyere most, s alkossunk egy, igenlő jövőt, melyből kivirágzik az új élet, s míg bensőm áhított tüzére vágysz, elmerülök benned örökre.
Vágyom rád, s forró ölelésed tüzes csókjára. Nem kívánlak jobban, mint előtte, mert már akkor is megőrültem láttodon. Ha most nem vagy itt, már ne jöjj soha, hiszen most van rád szükség, most, s mindörökké.
Ha most nem vagy itt, hát ne kérdezd mi volt, s holnap keljünk az új csókra, hogy mi eddig történt, elmúlt, s rá emlékezni míly ostobaság.
Várok rád, míg lemegy a nap, s míg felkel bennem az élet. Úgy ragyogod be éjszakám, akár az áldozattá lett Isten.
Szeretlek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése